Igazán jó munka

Traktorok a CLAAS-tól

Igazán jó munka

Szenvedéllyel gazdálkodni

Az igazán jó munkához motivációra és megfelelő eszközre van szükség. A CLAAS a világon mindenhol támogatja a gazdálkodókat és bérvállalkozókat, hogy a munkájuk a szó legszorosabb értelmében gyümölcsöző legyen.

Bolygónkon számtalan mezőgazdász és bérvállalkozó dolgozik hatalmas elhivatottsággal, munkájukat sokszor magától érthetődőnek tekintjük. Pedig számos, országonként eltérő kihívással kell megküzdeniük. Teljesen mindegy, hogy kiről beszélünk, Aron-Thala-in-ről, aki Thaiföldön körülbelül hat hektáron termel rizst, vagy Mark Mansonról, aki Ausztráliában egy 30 000 hektáros tejtermelő gazdaságot vezet, vagy Tormod Eitrheimről, aki hajnali háromkor kel, hogy norvég szülővárosnak, Hemsedal-nak utcáit megtisztítsa – mindannyiukban van egy közös dolog: szeretik a munkájukat, és nem tudják elképzelni, hogy mással foglalkozzanak. Náluk senki sem tudja jobban, hogy a gazdálkodók munkáját nem mindenhol ismerik el eléggé. Mégis, amikor kibújik a földből, amik ők vetettek el, és szó szerint a munkájuk gyümölcsét takaríthatják be, s vihetik haza, kétségük sincs afelől, hogy az ő munkájuknak van az elképzelhető legtöbb értelme: arról gondoskodni, hogy az embereknek legyen mit enniük, és azt biztosítani, hogy a tányérra a következő nap is jusson valami.

A gazdálkodóknak ma sokkal inkább kell vállalkozóknak is lenniük, mint valaha, hiszen foglalkozniuk kell anyagi és személyzeti kérdésekkel, de még marketinggel is. Az is fontos, hogy lépést tartsanak azokkal a fejlesztésekkel, melyek a gazdaságokat ma mozgatják. Hiszen a digitalizáció természetesen a mezőgazdaságot is átjárja. Hogy mindezen kihívásokkal meg tudjanak küzdeni, a mezőgazdaságban a gazdálkodóknak erős partnerre van szükségük. Ennek fontos része a jó technológia. Gépek és digitális megoldások, melyek a mezőgazdászokat segítik, hogy jól el tudják végezni munkájukat. Ezeket a gépeket a gazdákkal folytatott állandó párbeszéd alapján fejlesztjük, készítjük elő és optimalizáljuk, hogy pontosan a felhasználók igényeiknek feleljünk meg velük. Ez a munka elégedettséggel és büszkeséggel tölt el minket. Hiszen így mi is része vagyunk annak, ami szemünkben a világ legfontosabb gazdasági célja.

Mi is jó munkát akarunk végezni, és azt szeretnénk, ha ezt azok döntenék el, akik a jó munkát a legjobban ismerik: Thaiföld rizstermesztői, az ausztrál tejtermelők, a spanyol olívatermesztők, a norvég bérgazdálkodók, a világ bármely mezőgazdasági vállalkozója és bérvállalkozója.


Az igazán jó munka több, mint a napi feladatok elvégzése. Igazán jó munka akkor lesz belőle, amikor életcéllá válik, a szó legjobb értelmében.

Igazán jó munka

Traktorok a CLAAS-tól

Ausztria

A teremtés értéke. A természettel és a természetben dolgozni.

Peter Unterweger (37) szívvel-lélekkel gazdálkodik. A kis gazdaság, amit ma irányít, mindig is az otthona volt. Itt nőtt fel, és még ha kamaszként mást is képzelt el magának, mint hétfőtől vasárnapig a tanyán dolgozni, most annál nagyobb meggyőződéssel vallja: "A legszívesebben a természetben vagyok, ez a legszebb munkahely".

 



Igazán jó munka

Traktorok a CLAAS-tól

Thaiföld

Rizstermesztés Thaiföldön: amikor egy traktor megváltoztatja az életet.

Aroon Thala-in 58 éves, és mély, belső meggyőződéstől hajtva lett rizstermesztő. Három földje van az észak-thaiföldi Khon Kaen tartományban fekvő Non Lam faluban – összesen 37 rai (5,92 hektár) földet művel 25 éves fiával közösen. Thaiföldön ez már soknak számít. Az átlagos földméret, melyet egy gazdálkodó ebben a régióban művel, nagyjából egy hektár körüli.

 



Igazán jó munka

Traktorok a CLAAS-tól

Ausztrália

30 000 hektár, 100 000 szarvasmarha – Ausztrália top tíz vállalatainak egyike.

A Ceres Agriculture Ausztrália top tíz feldolgozóüzeme közé tartozik. Az ausztrál vállalkozás hetente 2000 szarvasmarhát ad el, egyidejűleg általában 30 000 szarvasmarhát látnak el, éves termelésük körülbelül 100 000 vágóállat. „Amennyire én tudom,“ mondja Mark Mason, a Ceres Agriculture egyik alapítója és ügyvezető igazgatója „mi vagyunk az elsők, akik ilyen méretekben kombinálják a legeltetést az istálló nélküli, karámos hizlalással.“ Ezzel a gazdaság az ország legnagyobb szarvasmarhatelepei közé tartozik, és valószínűleg Ausztrália legnagyobb, legeltetésre alapozott szarvasmarhatartó cége

 



További igazán  jó történetek.
Igazán jó képek.

A kép letöltéséhez kattintson jobb egérgombbal a kívánt felbontásra, és válassza a „mentés másként” lehetőséget.

Az Ön igazán jó munkája

Az Ön története lesz a következő?
Tartson velünk!

Igazán jó munka. Traktorok a CLAAS-tól. A kampány keretében gazdálkodókat és bérvállalkozókat, gazdaságukat, az igazán jól végzett, mindennapi munkájukat mutatjuk be különböző országokban. Szívesen elmeséljük az Ön történetét is. Ha része szeretne lenni ennek a történetnek, pályázzon!


Írja meg nekünk, mit jelent Önnek az igazán jól végzett munka. A pályázathoz küldjön képeket magáról, gazdaságáról és területeiről is.


Az Ön igazán jó munkája, az Ön gazdasága, az Ön története. Tartson velünk!




Igazán jó traktorok.

100% traktor. 100% CLAAS.

A CLAAS igen rövid idő alatt vált Európa-szerte az egyik legjelentősebb traktorgyártóvá. Kínálatában 47-530 lóerőig különböző modellek érhetők el.

 

Ismerje meg jobban az egyes modellek "családfáját" és folyamatos fejlődésüket egészen az aktuális típusokig.

 

Bepillanthatnak a CLAAS traktorgyártásának kulisszái mögé a tractors-making-of.claas.com oldalon vagy az azonos nevű iPad applikációval.



2011 – 2017
2007 – 2010
2003 – 2006